Bálna program
Látjátok? Teli vagyunk ötletekkel, meglepetésekkel... Vajon még bálna programot is kínálunk nektek? Kattintsatok ide és meglátjátok!
PROGRAMOK
A fenti linkre kattintva megtalálod az összes adatbázisunkban szereplő programot. Válogass kedvedre!

Nemzeti Színház
A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. Pompázatos épületet tervezett, és az intézményt részvénytársaságként szerette volna üzemeltetni. A gróf 1832-es, A magyar játékszínről című röpiratában indítványozta a nagyszabású színház felépítését. A társulat számára a Blaha Lujza téren álló Népszínház épületét bérelték ki. 1964-ben a teátrum társulata átköltözött a mai Thália Színház épületébe, a Nagymező utcába. Két évvel később pedig a volt Magyar Színház épületébe, a Hevesi Sándor térre, egy hosszúra nyúlt átmeneti időre. A teátrum 2000. szeptember elsejéig, a Duna parti építkezés megkezdéséig viselte a Nemzeti Színház nevet. Az új Nemzeti Színház, a Duna partján, 2002. március 15-én nyitotta meg kapuit. Elkészültére nemzeti jelképpé, szimbólummá vált. Az épület központi része a közel kör alaprajzú nézőteret és stúdiószínpadot magába foglaló épületrész. Ezt veszik körbe a közönségforgalom helyiségei, valamint a nagyszínpadot "U" alakban szegélyező üzemi szárny. A színházat parkosított terek ölelik körül, melyek sajátos mikroklímájukkal az épület szerves tartozékai. Az épület területe szabadtéri színpaddal együtt 20 844 négyzetméter. A Nagyszínház 619 férőhelyes, lényegében kétszintes, a lépcsősen emelkedő "földszinti" nézőtér kétszekciós kialakítású. A második emeleti bejáratok három páholyt fognak közre a nézőtér hátfala mögött - középen a díszpáhollyal. A harmadik emelet a karzat szintje, ahol a bejáratok között a technikai szobák kaptak helyet. A nézőtér mennyezetét egy ovális kupola zárja. A nézőtér alapvetően a hagyományos keretes színpadi tér jól működő tradícióit őrzi, de kiegészül és összeépül a kor elvárásai szerinti kialakításokkal. A stúdiószínház, a Gobbi Hilda Színpad, a földszinti előcsarnok és a nézőtér alatti szintre került, mely a korszerűség követelményének megfelelően tetszőlegesen variálható. A nézők számára itt kb. 150-200, áthelyezhető férőhelyet terveztek. A színdarabok előkészítését a színpadon kívül három próbaterem is szolgálja, a második, a negyedik és az ötödik emeleten. Ezek közül a negyedik emeleti próbaterem játszóhelyként is funkcionál, 2008. márciusa óta Kaszás Attila Terem néven, kb. 100 férőhellyel.
HASZNOS INFORMÁCIÓK: Pénztári nyitva tartás: hétköznap 10-18 óra, munkaszüneti és ünnepnapokon 14-18 óra között, illetve az előadások kezdetéig. Megközelítés: A Nemzeti Színház a IX. kerületben, a Duna és a Soroksári út közötti területen, a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél áll. Az épület híd felőli oldalán nyílik a művészbejáró; a főbejárat pedig a Gellért hegyre néző oldalon található. Parkolás: A gépkocsival érkezők számára a parkolási lehetőség biztosított, színházjeggyel a parkolás ingyenes. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a területen zajló építkezések miatt a nézőink részére fenntartott parkoló a Művészetek Palotája mellé költözött! Villamossal: A Jászai Mari térről, illetve a Vágóhídtól induló 2-es, valamint a Baross tér felől érkező 24-es villamosról a színház melletti Vágóhíd utcai megállóban kell leszállni. A Bécsi úttól induló 1-es villamosról pedig a Lágymányosi hídi végállomásán. HÉV-vel és autóbusszal: A Boráros térről több jármű is közlekedik színházunk felé: a csepeli HÉV, illetve a 23-as, piros 23-as és 54-es autóbusz megállója szintén közel esik az épülethez.
Nemzeti Színház
140 esemény





























Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!