Gyerekprogram helyszínek

Bálna program

Látjátok? Teli vagyunk ötletekkel, meglepetésekkel... Vajon még bálna programot is kínálunk nektek? Kattintsatok ide és meglátjátok!

PROGRAMOK

A fenti linkre kattintva megtalálod az összes adatbázisunkban szereplő programot. Válogass kedvedre! 

Stúdió K Színház

Stúdió K Színház

A Stúdió „K” elnevezés az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolat-építő, különleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre. A Stúdió „K” nagy nemzedéke bejárta előadásaival a világot, tevékenysége ma már tananyag, alkotóinak életműve jelentős, maguk is színházakat, iskolákat hoztak létre. A második és harmadik nemzedék színészei közül is többen meghatározó személyiségei a kortárs kultúrának. Az 1995-től a Ferencvárosban, hivatásos alapítványi színházként működő társulat 2006-ban felépítette új színházát a Ráday utca közepén, ahol a kortárs magyar szerzők mellett Shakespeare, Mrożek, G.B. Shaw, Schnitzler darabok saját korára és társulatára adaptált változatait játssza. Tartósan befogad más együtteseket, műhelymunkája során új műfajokkal, alkotói módszerekkel kísérletezik, nyílt szemináriumokat és költői életműveket bemutató sorozatokat szervez. Évi 160-170 előadásából több mint a felét a gyerekeknek szánt programok teszik ki. A szombati művészeti műhelyfoglalkozások a Diótörő Meseszínház új közönségét is alakítják. Ez a Stúdió „K” társulatából alakult Meseszínház minden évben új ősbemutatót tart kiváló kortárs írók (Mosonyi Aliz, Balla Zsófia, Szilágyi Andor, Kántor Péter) klasszikus mesék nyomán készült, a társulat különleges, báb-színész-élőzene ötvözte (távol-keleti mintákat is követő) technikájára építő műveiből.

Tovább 1092 Budapest, Ráday u. 32.

20 esemény


Mindenki Mozija - Vértea és a vörös madzag (Blood Tea and Red String)

Mindenki Mozija - Vértea és a vörös madzag (Blood Tea and Red String)

Gloster fiai és a Richardok 2. - Dalos György

Gloster fiai és a Richardok 2. - Dalos György

John
K - MINT KONTROLL
Odüsszeusz bolyongásai és Karsai György beavató színháza

Odüsszeusz bolyongásai és Karsai György beavató színháza

Kádária - a KV Társulat előadása

Kádária - a KV Társulat előadása

Tigris
Gloster fiai és a Richardok 3. - Haraszti Miklós

Gloster fiai és a Richardok 3. - Haraszti Miklós

K - MINT KONTROLL
Rettentő görög vitéz és Karsai György beavató színháza

Rettentő görög vitéz és Karsai György beavató színháza

Moby Dick
Stuart Mária
Gloster fiai és a Richardok 4. - Ungváry Rudolf

Gloster fiai és a Richardok 4. - Ungváry Rudolf

Prudencia Hart különös kivetkezése

Prudencia Hart különös kivetkezése

Prudencia Hart különös kivetkezése

Prudencia Hart különös kivetkezése

Fekete-fehér
Elengedni nehéz
Kádária - a KV Társulat előadása

Kádária - a KV Társulat előadása

(Kreón) Antigoné
Gloster fiai és a Richardok 5.- Forgách András

Gloster fiai és a Richardok 5.- Forgách András

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!